Most egy praktikus dolgot szeretnék bemutatni, ez pedig nem más, mint a madárháló.
2015. szeptember 30., szerda
A FÉSZKES fenébe... fészkelnek a galambok!
Az első, bemutatkozó bejegyzésben "megígértem", hogy a termesztéssel kapcsolatban mindenféle dolog előkerül majd.
Most egy praktikus dolgot szeretnék bemutatni, ez pedig nem más, mint a madárháló.
Most egy praktikus dolgot szeretnék bemutatni, ez pedig nem más, mint a madárháló.
Néhány tavalyi kép
Sajnos elveszett szinte az összes tavalyi képem a palántázás menetéről, meg arról is, ahogyan kezdtek kibújni, növekedni a növények.
Néhány kép viszont innen-onnan előkerül, most is rábukkantam pár fotóra.
Egy kis része a paprika és paradicsom palántáimnak, még az előző lakásunkban.
Itt nagyon szerettek lenni, 7. emeleti, nyugati fekvésű volt az erkély, déltől estig napsütés volt. Néha már sötétítésről kellett gondoskodnom, elkerülvén a megégést.

2015. szeptember 29., kedd
Ezt is termesztem jövőre: Jalapeno Jalafuego
A Jalafuego egy Hibrid fajta, nagyon magas hozamú és az egyik legerősebb Jalapeno fajta.
A paprika ellenáll számos fertőzéssel szemben. A termések nagyok, általában a 10cm-es méretet is elérik.
Teljes érettségi állapotban nagyon sötét zöld, ekkor fogyasztják többnyire, de pirosan is szüretelhető.
A növény nagyra nő és erős, stabil szárat növeszt.
2015. szeptember 28., hétfő
Szőlő után paprika... a bor így, a paprika úgy csíp.
Szabó Csaba József vagyok Pécsről. Van, de inkább úgy fogalmazok, hogy volt egy másik blogom már itt, a CsabaTanya (LINK). Sajnos attól a kerttől meg kellett szabadulnunk, de a kertészkedési és blogírási késztetésem nem csitult, így úgy döntöttem, hogy mostantól egy másik hobbimról vezetem tovább a blogomat, új címen, ami nem más, mint a chilipaprika „termesztés”.
Szándékosan raktam idézőjelbe: ahogyan a szőlészkedés,
borászkodás is csak nagyon minimális mennyiségben és csak háztáji jelleggel,
úgy a paprikatermesztésem is csak nagyon kisléptékű módon történik (még kisebb
léptékben, mint a borkészítés), nem hatalmas mennyiségre és professzionális
szintre kell gondolni. Jelenleg csak a panellakásunk szobáiban folyik a
palántanevelés az ablakokhoz közel, az erkélyen pedig a már kifejlett,
kiültetésre megérett növények nevelése.
Jelenleg azon agyalok, hogy hol tudnék "tovább nőni", gondolat szintjén már beugrott, hogy esetleg a munkahelyemen keresek arra alkalmas felületeket, ahol mások zavarása nélkül tudnék kiültetni palántákat, ezáltal megnövelhetném a termőterületet, hiszen kerttel, udvarral nem rendelkezem.

Tehát ez a blog nem más, mint az én kis szerény
próbálkozásom dokumentációja, bemutatója a chilipaprika-termesztés világában.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)