2016. július 15., péntek

Életjel

Nagyon régen írtam már ide, amiért elnézést kérek. Nagyon sok dolgom volt (a palántákkal is), a blogírásra már valahogy nem maradt idő, pedig nem vesztem el, a növények is egytől egyig nagyon jól érzik magukat, már szépen vannak termések is és még javában tart a virágzás, sőt, több növényemen még csak most kezdenek vagy fognak megjelenni a virágok.

A jövő héten csinálok egy alapos, képes beszámolót a jelenlegi állásról.

A kertecskénk is nagyon szépen alakul, már szinte teljesen készen vagyunk a területrendezéssel, már kezd lassan minden úgy kinézni, ahogy szerettük volna. Persze ültetve még nincs semmi, ilyen szempontból nagyon csupasz a kert, majd talán jövőre elkezdek ültetni ezt azt, főleg persze paprikát, de azokon kívül még egy kis fűszerkertet is szeretnék majd.

Képes bemutató tehát néhány napon belül várható!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése